Ezer éve nem irtam, tudom. Rengeteg dolog foglalkoztat az utóbbi időben. Féleg attól ami vár rám. Mintha egy másik énem lenne. Lassan nem tudom mit is higgyek. Szinte sajgásszerű fájdalom, hogy az évek egnnyire gyorsan szaladtak. Napról napra jobban fáj ez a fantomfájdalomszerű igazság. Már semi sem az igazi. Már minden megváltozott, és nekem hianyzik a régmúlt. Az egy évvel ezelőtti valóság.
Hallgatag cseppek sóhajtoznak,
Susog a szél.
Minden másképp változik,
Csak te vagy aki beszél.
Angyalok röppennek,
Akaratlanul veled mennek.
Tízemeletes valódi világ,
Minden szirmát ontja rád.
Vakon is érzem az érintését,
Mit büntetésként mért rám az ég.
Egyedüliként csendes,
Bolondos szárnysuhogás.
Színehagyott pillefátyol terül felé,
Körbe járó karusszel.
Fénysugárszerűen terül elé,
Mint megannyi levél ősszel.
Szentjánosbogarakat kergetek,
Fent zöldellő felhőben,
És soha nem teljesült kertekben
Illatozik a barnás zöld szivárvány.
Ennyi csak az összes kivetülés,
Áltatod magad: színtiszta megvetés.
Ezerféle érzület csepeg ereidben,
Mind érdemtelen értelem.
