Éltet a melankólia, mindeddig csak eggyel.
Bevallani nem merem, hogy vár rám a gömbölyű
Mindeddig rejtett szívszorító valóság.
Csillag helyett üveg csillan,
Megtévesztő vágyálomban.
Kételyek közt találhat veled,
Hol a múlt réme fellel.
Szellem a mához gondolom,
Nehezen fűzhető hozzá
Lassan érzem, hogy ébredezem.
Jöttem, hogy segítsek bármit neked.
Ez az én mesém, mit neked adok,
Csak te figyelj, hallgass s kapok.
Kapok mindent mit valaha vártam,
Pont olyat, mint tükörképek a szobában.
Legyen úgy, ahogy lennie kell,
Nem várok semmi mást,
Nekem már másképp kell.
Változó minden tömör körforgásban.
Szilánkok összhangban zörrennek,
Mint felnőttben, mikor gyerek él.
Itt van, figyeld az egész életed,
Tenyeremben tartom mindet,
Mit valaha elértem.
