Tizenkilenc
Most ébredtem.
Álomkórból bűvöltél emberré.
Bárnás-zöldes árnyalatokat terem
Mindaz, mi emberi értelem.
Seprűszerű pillákkal fellesek,
Nini, mi lehet ez?
Semmit sem értek. Félek.
Egyedül az érzést ismerem.
-,,Tükörfényen csillant meg a kés. ,,-
Mindkét részem vágyik rád,
Az újra s ismeretlenre.
Fürge fonalakkal vezeted
az összekuszálódott jelent.
Ismerős dallam szól.
Hangja zongora.
Félelemtől remegve hallgatom:
Billentyű babona.
-,,Tovaszállt, mint leheletnyi lepkeszárny. ,,-
Gyöngyházfény sugár ragyog;
Poros fénycsík csacsogja
Öszze-viszza, hogy
Nemtalálom a pillanatot.
Feledés tükre borul rám.
Már nem érzem. Emlékként sem.
Milyen az mikor körbefonsz,
S közben fülembe suttogsz?
-,,Érzem a szó törékeny erejét. ,,-
Mit sem sejtve felém hajolsz.
Hirtelen ismerős lesz az egész.
Arany szitakötőként egyszer
Fenn, másszor lenn.
Majd megízlelem a harapást.
Azt az édest.
Ívbe feszül gerincem.
Karom körbefonja nyakad.
